AD Studio

                      Álmaimban Amerika, énekelte az AD Studio

Az archívumomat nézegetve néhány AD Studio fotó került elő. Gondoltam vannak talán még rajongóik, hisz neves zenészek alkották össze a bandát.

1986-ban alakultak és talán szakaszosan működő pop-rock bandának titulálhatnám őket. Hogy miért is? Mert hol működnek, hol nem, de feloszlani soha nem oszlottak fel.

Szerencsések voltak, az Istenek a hónuk alá gyűrték őket és hamar a médiák kedvelt előadói lettek. Alig hogy megalakultak, a Petődfi rádió már szét is játszotta őket, erre már csak a Danubius rádió kontrázott jobban rá. Naponta játszották dalaikat. De arattak a Magyar Televízióban is. Bizony igen hamar a média kedvencei lettek. És talán a közönségé is.

Első nagylemezük 1991-ben jelent meg „Álmaimban Amerika” címmel. A címadó dal egy kellemes pop nóta. Oly sok év után ma meghallgattam. Nem is rossz dal.

Ez a 2 fotó amit megosztok veletek igen régen készülhetett. A média által pátyolgatott zenekarok abban az időben minden műsorban szerepeltek. Így aztán egy főző TV adásban ők is megmutathatták a nagyvilágnak, hogy kitűnő szakácsok is. A fél ország az ők általuk megalkotott ételt főzte talán a világ végtelenségéig.

No jó, ma egy kicsit cinikus vagyok. Amúgy meg tényleg jó zenekar volt és jók a dalaik. Hallgassátok meg őket.

Az induló banda tagjai: Auguszt Bárió, Goodwill György, Földes Jimmy volt.

Albumaik:

1991
1992
1992
1998
1999
2000
2001
Spirit Dance (Remixek)
2002
No.1 Hits
2010
Aranyalbum

                                                   AD Studio-Álmaimban Amerika:



AD Studio-Nyári eső:





                                                              AD Studio-Szép ünnepet!:



                                                    Két ősrégi fotó az AD Studiorol:





Megjegyzés küldése