Jónás Vera

                    Jónás Vera egy nagyon sikeres magyar énekesnő.

1987-ben született. Zenekara is van, a “Jónás Vera Experiment”. Angol nyelven énekelnek.

Első nagylemezük 2013-ban látott napvilágot, A nagylemez bemutatója a Trafó Klubban volt.
 
2014-ben már a következő albumot adták ki: amely “Wanted" címen jelent meg. Ezt az Akvárium klubban láthatta először a közönség. Igazi és átütő siker, hogy ezt a lemezt 2014 őszén egy kiadó Japánban is megjelentette. A lemez anyagával 2015-ben Japánban túrnéztak.

2016-ban jött ki a következő nagylemez melynek “Tiger, Now!” nevet adták. Egyre sikeresebbek. Műsorukkal eljutottak Erdélybe, Ausztriába, Szlovákiába, Németországba.

Jónás Vera különös személyiség. Munkásságára oda kell figyelni. A vájtfülűeknek meg hallgatni őt  igaz csemege. Számtalan díjat kapott. A Mórickában jó néhány éve írtunk róla. Molnár Szabolcs műsorának a Halllgass Hazait interjú egy részét tettük írásossá. Most ebből szemezgettem nektek.Nem friss anyag, ne feledjétek.

Az énekes, dalszerző gitáros lány előző lemezét (Game) Japánban is kiadták, ennek kapcsán jelenleg ott is szerveződnek fellépések. A lemezen olyan dal is szerepel, amiből filmzene lett (Megdönteni Hajnal Tímeát), és több anyaghoz készült video is, amiket kifejezetten érdemes megnézni. Az előző év végén Vera előállt egy 4 dalos új kislemezzel, ez a Wanted. A koncertek hangzása is átalakult:

---Lett egy olyan igényünk, hogy kicsit hangosabbak, energikusabbak, dinamikusabbak szerettünk volna lenni, és az ütőhangszer már nem tudta ezt a hatást kellőképpen elérni, úgyhogy nyáron váltottunk...

Vera azt mondja:


---Ha le kell ásni az embernek, hogy miért csinálja, akkor mindig ugyanaz a kép van előttem: Otthon, pizsamában ülök a gép előtt, és printy-prunty, megy az őrjöngés. Egyébként van egy ilyen zenekarom Londonban, az a neve, hogy Pyjama Sessions, ez volt a legelső komolyabb formációm. Nekem ez a pizsamás lét nagyon fontos része a lényemnek. Nagyon szeretem azokat a napokat, amikor otthon nem kerül sor arra, hogy az ember rendbe szedje magát, hanem bozontos hajjal, pizsamában, mamuszkában, ott lehet ülni a kanapéban, az ágyban, a fürdőben, és lehet a hangszerekkel, ketyerékkel hülyéskedni, és az olyan nagyon jó."

Hallgassatok meg néhány dalt:

Jónás Vera Experiment - Szél hozott, szél visz el




Vera Jonas - Cold Fire






Vera Jonas Experiment - Tiger, Now!

Egy fotó a Vera Jonas Wxperimentről:





Megjegyzés küldése