100 Folk Celsius

                            Emberek, ki szereti a 100 Folk Celsiust? Én igen.

Az egyik legvidámabb zenekar a magyar pop zene történetében. Énekesük Orbán Józsi pedig az éjjeli élet ikonikus alakja. Nem túl jó híreket hallottam róla az utóbbi időkben. Betegség gyötri. A szívével vannak problémák. Kívánjunk együtt neki gyógyulást.

Zenekara, a 100 Folk Celsius elsősorban country és gyerek dalokat ad elő. Tagjai neves zenészek. Megjelenésük igaz western dizájn, talán még Amerikában sem mondanák meg, hogy ők magyarok.

1976-ban alakultak. Az indulásnál Littvay Imre, Orbán József, Balla Gábor és Somogyi Tibor húzta a talp alá valót. Kocsándy Miki, a Karthago neves dobosa 1985-ben csatlakozott hozzájuk. Nagyon sok nagylemezük jelent meg. Legnagyobb slágerük talán a Paff a bűvös sárkány (mely egy amerikai dal feldolgozása) és a Nagy hohohorgász. 

A country fesztiválok állandó fellépői ők, úgy Magyarországon, mint külföldön.

A zenei életben betöltött szerepüket jutalmazták is. Én egy díjról tudok, amit pályafutásuk alatt megkaptak, az pedig az EMERTon-díj, mellyel 1987-ben tüntették őket ki.

A közölt fotókon a zenekar tagjain kívül a legnagyobb magyar sztárokat láthatjátok. A fotók az Old Man’s pubban készültek. Néhány név az ott lévők közül: Szörényi Szabolcs, Szörényi Levente, Bajor Imre (az éjjeli élet másik nagy bohémje), Gerendás Péter, a szépséges Bálint Antónia, a kvízmester és politikus Vágó István és egy seregnyi újságíró, fotós.


Jó letöltést és megosztást kívánok néktek.

Hallgassunk meg együtt egy gyönyörű country nótát: Országút vigyél haza



















Megjegyzés küldése