Török Ádám és a Mini

https://youtu.be/jvdCeKCNxfs


Megalakulásuk után már egy évvel a rajongójuk voltam. 1969-ben, talán karácsony körül a Csepeli Sportcsarnokban volt egy bál. Azt hiszem, hogy a kis-teremben játszottak ők. A spori étterme barátaimmal a törzshelyünk volt, hisz sok flippergép volt beállítva. Meg imádtuk a kevertet, tripli secet, meg a kőbányait és akkor még a fröccsöt ki is hagytam. Sokáig jártunk ide, csepel egyik legjobb helye volt. A pincérek is haverok voltak. És hálistennek ezen a Mini bulin is ott voltam. Ledermedtem, annyira jók voltak, pedig hát én akkor hol Illés, hol Omega rajongó voltam. Parádás műsort adtak. Dedikáltattam is, de sajnos az a fotó már valahol az enyészeté lett és a fotók mennyországában szomorkodik, hogy milyen  hűtlen voltam hozzá. Talán erre a bulira, koncertre az Ádám már nem is emlékszik.
De személyes, vagy mondjuk inkább úgy, hogy munkakapcsolatba  akkor kerültem velük, amikor a Csepeli Papírgyát Klubját (PIK) és a Papírgyár Strandját szerveztem. Igen sokszor meghívtam őket, mondhatnám, hogy rendszeresen. Felléptek a klubban és a strandon is. Van amikor önállóan, van amikor a P. Mobillal. Remélem előkerülnek még abból az időkből fotók. Ha a Márk Feri egyszer előkerülne. Iszonyatos kincsek lehetnek ám tulajdonában, ha csak nem dobta ki. Ő volt a PIK klub és a Papirgyár fotósa. Ráadásul amikor csak tudtuk, filmre is vettük a koncerteket, de audió felvétek minden buliról voltak, természetesen a keverő pultról felvéve. No, mindenesetre bízok benne, hogy a Feri egyszer csak bejelentkezik közénk és csudákat fog mutatni, csodákat látunk, láttok.
Az alábbi képek jóval később születtek. Ezeket a fotókat a Bókay Ligetben készítettem, az időpontra nem emlékszem de majd csak besegít valaki. Ez egy nagyon nagy park. SzeptEmber Fesztivál volt a neve. Emlékszem, sok fellépő volt, hisz egésznapos volt a rendezvény. Akik biztos, hogy felléptek a Minin  kivűl ezen a fesztiválon, az a Gesarol, a Pink Floyd Show és úgy rémlik, hogy a Dolly Roll is.
Hölgyeim és uraim. Hát akkor jöjjenek a fotók. Szinpadon Török Ádám és a Mini

Jó fotólementést


























































Megjegyzés küldése