Árpádhon Amerikában

A youtube kidobott egy ajánlatot mert úgy vélte, hogy ez nekem tetszeni fog. Ritkán szoktam az ajánlataikra rámenni. Nem azért mert rosszakat ajánlanak, hanem azért, hogy annyi filmet, témát ajánl, hogy ha semmi más programom nem lenne, akkor sem tudnám egy nap alatt végignézni. A sok üléstől rég aranyerem lenne. De a cím felkeltette az érdeklődésemet. Azt hittem, hogy egy erdélyi, vagy ukrán magyarok lakta falu lehet. Úgy gondoltam, hogy ugyan mi bajom lehet, ha belenézek. Legalább megtudom hogy ott is sokan szenvednek az emberek, mint hazámban. Legnagyobb meglepetésemre Amerikába vitt a film.  Mégpedig Albany-ba, aminek a másik neve Árpádhon, legalább is egy részének. Ez alapján eléggé egyértelmű volt, hogy ez egy magyarok lakta kisváros, vagy falu lehet.
Árpádhont 1896 - ban alapította egyes források szerint 3, más források szerint 7 kivándorló család. Hejjj!!!, de milyen jól tették. Aztán a magyarok viharos története során még újabb menekültek telepedtek le az USA területén, azon belül néhányan ide is jöttek. Ma Árpádhonban a magyar lakosok száma 11.4 százalék, vagyis láthatjuk, hogy sok más náció is ideköltözött. De összlétszámban a magyarok népessége a legnagyobb.  2010 - ben a falunak (kisvárosnak?) 1088 lakosa volt. A magyarok mellett afro-ameriakiak, indiánok, ázsiaiak és latinok is lakják.
Érdekes a magyar lakosság létszámának a fejlődése, míg 1900 - ban tizenegy család élt ott, 1920 - ban már kétszáz magyar családdal büszkélkedhettek. Azóta kis mértékű a növekedés, inkább stagnál. Igen régóta van saját templomuk, általános, felső általános, középiskola- és gimnáziumuk.
Albany Louisiana államban fekszik az USA déli részén.
Az általam megosztott videót kilátogató magyarok készítették 2012 körül. A magyar Magos zenekar adott itt egy parádás koncertet és az ők útjukat örökítették meg. A Magos zenekar 2008 elején alakult  és a magyar népzene terjesztése a hitvallásuk. A film elején megszólaltattak néhány helyi magyart, majd epret kóstolgattak. A koncert végén pedig a publikum néhány tagjával csináltak interjúkat. Hát, bár nem tudom, hogy a megszólaltatottak minden egyede magyar-e, de sokan azért már nem tudtak magyarul.

Érdemes a rövid filmet megnézni, szívszorító látni, hogy hálistennek még mindig ragaszkodnak a magyar gyökerekhez és próbálják felszínen tartani magyarságukat.




Megjegyzés küldése